Ahogyan a mondás tartja, épp úgy történt hajdanán:
Három vándor kopogtatott Tavasz király ajtaján.
Mély álmából ébresztették, morcos volt hát a király
s a korai ébresztőknek a korholás így kijár.
– Ki az aki nem átallja megzavarni álmomat?
Ördög vigye aki engem télidőben látogat!
Magam megyek ajtót nyitni, de ha ez tréfa csupán,
jajj annak, ki zörgetni mert Tavasz király ajtaján!
Elfordul a kulcs a zárban, a kapu szélesre tár,
s lám a király színe előtt három ifjú vándor áll.
– Adjon Isten szép napot! Jó időt, száz verebet!
Hosszú tél volt, s úgy hallottuk, fáztatok már eleget.
Sándor vagyok jó uram, ő József, s ez Benedek.
Messzi földről – zsákba dugva hoztuk el a meleget.
Felderül a király arca, szeme csillog, s úgy nevet;
kacagása fel is ébreszt erdőt, mezőt, s kerteket.
– Isten hozott három vándor! Már vártalak titeket.
Nincs is annál szebb ébresztő, mintha itt a kikelet.
Azóta is minden évben Sándor, József, Benedek,
ahogyan a mondás tartja: zsákban hozza a meleget.”
