A mohácsi vészt követően kényelmesen berendezkedett a török Magyarországon. A szerencsétlen ország népét teljesen kifosztotta. A gyerekeket elrabolta szüleiktől, a fiúkból janicsárokat, a lányokból háremhölgyeket nevelt. Bújt-menekült előlük, aki csak tehette.
A mohácsi lakosok átkeltek a Dunán, és a Mohácsi-sziget mocsaras nádasaiba, bozótos erdeibe bujdostak, s ott húzták meg magukat. Egy este a tábortűz mellett búslakodó, beszélgető férfiaknak megjelent egy vénséges-vén sokác ember, s így szólt:
– Ne féljetek, sorsotok hamarosan jobbra fordul, visszatértek még az otthonaitokba! Készítsetek fából fegyvereket, faragjatok rémisztő álarcokat és álljatok készen! Egy viharos éjszakán érkezik el majd a jel. Egy aranyos ruhába öltözött, álarcos vitéz érkezik közétek, hallgassatok rá, kövessétek!
Az öregember, ahogy jött, úgy el is tűnt a csodálkozó emberek szeme elől. Tanácsára a bujdosók fából fegyvereket, furcsa, ijesztő sisakokat készítettek maguknak. Az álarcokat haj helyett birka vagy kecskebundával borították, s a homlokrészbe kos- vagy kecskeszarvakat erősítettek.
Sok-sok idő eltelt, sok víz lefolyt a Dunán, az emberek várakoztak türelmesen, aztán végre, egy viharos éjszakán elérkezett a nagy leszámolás órája. Éjféltájban, ki tudja honnan, honnan nem, előttük termett egy délceg, aranyos ruhás vitéz. Némán intett, hogy utánam! Erre mindenki felkerekedett, magára öltötte az állatbőrből készült ruházatát, sisakját a fejére húzta, kezébe vette a fegyvereit, s követte a vitézt. Csónakokon átkeltek a háborgó vízen. Mire partot értek, elült a vihar, de elkezdődött a félelmetes harci zaj.
Megszólaltak a kereplők, hangjuk, mint a sűrű puskaropogás, az emberek rázni kezdték az oldalukra kötött kolompokat, s végül ijesztő, mély búgással felharsant a hatalmas, fából készült kürtök bőgése. Az alvó törökök felriadtak álmukból, s amint kitekintettek az ablakon, látták a sok félelmetes, ördögpofájú szörnyet. Azt hitték, hogy az ördögök rohanták meg őket! Mindenki fejvesztetten futott, menekült, nehogy elevenen az ördögök kezébe jusson.
Így szabadult meg Mohács a törököktől.”
Baranyai sokác mondák alapján írta: Kóka Rozália
(Megjegyzés: a monda érdekes, de nincs valóságalapja; a sokácok a török kiűzése után költöztek Magyarországra.) – folkMAGazin 2010/1
