A szaloncukor története egy meglehetősen gyalázatos ötletlopással kezdődött. Az eset egy lyoni cukrászüzemhez kapcsolódik, amelyet egy Papillot (ejtsd: papijjo) nevű mester vezetett, az 1700-as évek második felében. Az ő inasa olthatatlanul beleszeretett egy lányba, aki az üzem fölötti emeleten dolgozott. És mivel az inasnak nemigen volt pénze díszesebb ajándékra, azt találta ki, hogy mindennap becsomagol egy-egy kis darab csokit egy vékony papírba, és azt csempészi ki ajándékként a lánynak. Csakhogy ezt valahogy nem érezte igazi, rangos ajándéknak.
Hogy valamennyire mégis feldobja a dolgot, kedves szavakat, olykor költői idézeteket írt a papírra. Viszont nem szerette volna, ha ezeket más is meglátja, ezért az egész csomagocskára rátett még egy réteg papírt. Lehetőleg szép színeset, amitől a csomagocska most már valóban méltóvá vált az „ajándék” névre.
Sajnos azonban egy idő után Papillot-nak feltűnt, hogy a nap végére kissé mindig kevesebb a csokoládé, mint amennyit előállítottak, és nyomozásba kezdett. Persze hamar rájött, hogy kihez vezetnek a szálak. Sőt, rajta is kapta a „bűnöst”, amint éppen nagy gonddal dolgozik a fényes csomagolású ajándékon. Ám ahelyett, hogy ötletdíjjal jutalmazta volna és a továbbiakban rábízta volna egy külön kis ajándékcsoki-gyártó részleg vezetését (amelynek fölfejlesztése révén azután már annyit lehet keresni, hogy nem szorul az ilyen, apró csenésekre), kirúgta az inast, és ő maga kezdett bele az ötlet hasznosításába.
Attól kezdve az üzem egy része átállt arra, hogy duplán csomagolt, díszes kiállítású csokikat gyártson. A belső papírra pedig gondosan megválogatott szövegeket írtak, amelyek immár nemcsak szerelmes üzenetek, hanem akár viccek, találós kérdések, ismertebb versek vagy szójátékok is lehettek, így mindig szellemi izgalmat is jelentett egy efféle csomagocska megvásárlása.
Az már a mester ötlete volt, hogy külső borítást a két szélén vagdossák be, hogy a korabeli divathoz igazodva kissé rokokósan könnyed legyen a hatás. Mindettől szépen fel is futott Papillot cukrászata, és az általa gyártott formának akkora sikere lett, hogy amikor száz év múlva, 1898-ban megalakult az első, nagyobb cég, amely már komolyabb gépekkel állította elő a csomagot, az eredeti gyártó után papillot-nak nevezték el a terméket, amelynek máig ez a neve. (Az inas sorsáról nincs hír, de reméljük, az ő élete is szerencsésen alakult, hiszen elég talpraesett volt hozzá.)
A franciák tehát nem szaloncukrot tesznek föl a karácsonyfára, hanem csokoládéból álló papillot-kat. A szaloncukor elnevezés majd a németek ragasztják rá az édességre, a lakások szalonjára utalva. Hozzánk a német területekről bevándorló cukrászmesterek révén kerül át a szaloncukor. A nagy magyar író, Jókai Mór a 19-dik században a német „salonzuckerl” szó nyomán szalonczukkedlinek nevezte az édességet. A névből később elmaradt a becéző hangulatú végződés, és így lett belőle egyszerűen csak szaloncukor.
Miért nem csokiból készült a magyar szaloncukor?
Amikor Franciaországban már megszokott édesség volt a csokoládés papillot, itt éppen az ún. fondant-cukor jelentette az újdonságot. A fondant szintén francia lelemény: a túltelített cukoroldat felfőzésével készült, puha, kikristályosított massza neve.
Karácsonyfa dísze a csillogó papírba csomagolt szaloncukor
Karácsonyfa dísze a csillogó papírba csomagolt szaloncukor
Hozzánk azok a német cukorműves mesterek hozták be, akik a 19-dik század első harmadában már komoly üzemeket működtettek. És mivel, úgy látszik, bennük volt nagyobb a vállalkozó kedv és az újítások iránti fogékonyság, ők voltak azok, akik azonnal átvették a különleges csomagolású édesség formáját, de a saját gyártásukhoz hozzáigazítva. A fondant alapú szaloncukrok előállításában élen járt a már akkor is nagynevű Stühmer Frigyes hamburgi cukrászmester.
Ő az általa alapított, első magyar gőzüzemű csokoládégyárban folyamatosan gondoskodott a karácsonyi édességről, elsősorban legfőbb megrendelője, a (francia) Gerbeaud cukrászda számára.
A szintén német származású Kugler Géza pedig a receptek terjesztésére is ügyelt: 1891-ben megjelent, Legújabb nagy házi cukrászat című könyvében1 7 féle szaloncukorreceptet is közzé tett.
A magyar cukrászdák szaloncukrait a vevők természetesen közvetlenül megrendelhették a gyártóktól. Maguk határozhatták meg, hogy milyen ízű legyen a cukor és hogy milyen színű papírba csomagolják. Az sajnos elmaradt, ami az eredeti, francia cukrok különlegessége volt: a belső papírokra nálunk már nem kerültek föl szövegek. Ezek változatosságát később a külső borítás mintáinak gazdagodása pótolta, de azt a fajta élményt, amit a szövegek meglepetése idézett elő, ezek már nem hozták vissza.
forrás: Mimicsoda.hu
