Megmentett a Télapó?!
November folyamán a fővárosban is sok helyen lehetett már látni szépen kidíszített üzlet kirakatokat, feldíszített kisebb tereket. Bár, itt egy kicsit fordított a sorrend, először újesztendőt ünnepelnek, majd január 6-ka a Szenteste, a Juliánus-naptár szerint… Az első fenyőfát egy kínai étteremben pillantottam meg. Aznap ott reggeliztem, és ha már ott vagyok, akkor rá is kérdeztem. -Szeretjük a fényeket! Olyan korán sötétedik, ez a fenyőfa pedig melegséget sugároz, válaszolta mosolyogva. Haj, jó lesz elkezdenem készülni az ünnepre, fut át az agyamon. Szeretek kézzel készített dolgokat ajándékozni, mert míg alkotok, addig is a szeretteimre gondolok, és magára az ünnep lényegére. Ehhez pedig, idő kell. Tudom, tudom, nem az ajándék a lényeg, de nem akarok ünnepek előtt, nagy bevásárló maratonnal foglalkozni, ezért korai még ide vagy oda , belekezdek. Takarítani sem ártana, fűzöm tovább a gondolataimat. Nem, nem a köjál érkezik karácsonykor, de tapasztaltam már nem is egyszer: ha rendetlenség van körülöttem, akkor valahogy a lelkemben is vihar dúl, ha rendben vagyok, akkor körülöttem is helyére kerülnek a dolgok, nagyobb kedvvel takarítok… Megint csak korai ide vagy oda, de belevágok. De jó, hogy megtettem… Végre egy nyugodt, békés karácsony, kapkodás, rohanás nélkül. Azt én csak gondoltam, hogy így lesz. Az ortodox Szent-Miklós napján pár napra igencsak belázasodtam, pár nap után észhez tértem, lesem a hirdetőtáblát az egyetemen, abrakadabra kollokvium dec.24-én. Mese nincs, menni kell, még lázasabban tanulok. Kiugrik a biztosíték. Nem tudok hozzáférni a dobozhoz, meg kell várni a gazdáimat amíg visszajönnek. Feltéve ha még ma visszajönnek, és nem csak pár nap múlva. Gyertyafény mellett jegyzetelek. Másnap korán kelek, kávé, fogmosás, indulás lett volna, ha nem romlik el a csap, és nem lehet elzárni a vizet. Szerencsére gazdáim gyorsan megérkeznek, intézkednek is rögtön. Útközben még egy számlát is rendeznem kell, sztrájkolt a posta, nem érkezett meg. Hú, számla nélkül is fizetni lehet kivételesen. Jaj, de jó. Nem találom a személyit, másik számot diktálok, nincs nálam annyi aprópénz, rohanok váltani, aztán kiderül nálam a személyi. Megértően mosolyognak, nem én vagyok aznap az első ilyen eset. Kollokvium letudva, rohanás vissza a lakásba, ágyba dönt a láz. Éjfélkor felébresztenek. Meghallgatjuk a karácsonyi oratóriumot, megnézzük filmen Jézus életét, elénekeljük a mennyből az angyalt. Csomagbontás. Nálunk mindig egy csomaggal több van a fa alatt. Egy az ünnepelté! Az ünnepi dobozkában ott a sok hálaadás , köszönet a szívűnkből, az elmúlt esztendőért, papírra írva. Boldog születésnapot Jézus! Másnap korán reggel indulnék itthonról haza ünnepelni, ha nem kellenne kollokvium eredményre várni. Ha javítani kell, ma haza sem jutok. Az eredmény pedig egyre csak késik. Na, végre! Kapom a kabátom, táskám, rohanok a városi buszra. Csak hazaérek, mégha késve is. A forgalom kellős közepén lerobban a busz, ki kell szállni. Kezdem feladni a dolgot. Szomszédasszony, hazafelé?- megfordulok. A Télapó szívesen elviszi az állomásra… Hogy, mi van? Végre felismerem. A srác a szomszéd kerületből, minden évben “télapóskodik”, a csomagokat szállítja épp az autóján, és csomagostul engem… nem győzök hálálkodni…. a buszsofőr elnézi a jegyem, a világért sem engedne fel a buszra, mert szerinte az én buszom még nem jött meg és várnom kell, kisebb fejmosást tart, de végül csak megérti, hogy nekem ezen a buszon a helyem. Mérges, hogy nem neki lett igaza, mondja és mondja, de most ez kit érdekel, ide szól a jegyem és érjek haza végre. Ez is meglett, az ebédet ugyan lekéstemm , de végre együtt a csapat. Majdnem együtt. A nagyik idén nem tudtak jönni, így holnap is karácsonyozni megyünk. De oda már nem kell rohanni, még ha korán is kelünk. A családi fotózásnál már alig pislogok. Én próbáltam rohanás nélkül, tényleg próbáltam… de így is szép lett a karácsony. Holnap is az lesz! 
Fekete Annamária
